Teher alatt nő a pálma

Az ember előtt - bármilyen lustának, nemtörődömnek és hanyagnak tűnik is – mindig ott lebeg egy cél. Egy cél, amit el akar érni, amit észben tart, s amiért előbb vagy utóbb, de tenni fog, mert az álma, hogy megvalósítsa azt. Talán a világon nincs is jobb dolog annál, mikor visszatekintve örömteli arccal valaki azt mondhatja: „Megcsináltam!”.

Hosszú évek óta mi is, a Beregszászi Bethlen Gábor Magyar Gimnázium jelenlegi 6.-os diákjai, lépdelünk egy cél felé. A jövőnk felé. Kisebb-nagyobb akadályok után ugyan, de nemrég elértünk egy határkőhöz a gimnáziumban való tanulásunk során is. Öt állami vizsga a tanév végén, reál vagy humán osztály… Biztosan állíthatom, hogy ezek életünk eddigi legmeghatározóbb eseményei és döntései közé tartoztak.

Hatodik osztály elejére már-már mindannyiunknak voltak halvány vagy éppen egészen pontos elképzelései, válaszai arra a sokszor hallott kérdésre, hogy: „Mi leszel, ha nagy leszel?”. És akkor jött egy fordulat. Országunk vezetői valamilyen oknál fogva megreformálták az oktatási rendszert, s könnyítés helyett rengeteg nehézséget kaptunk.

„Ez igazságtalanság.”, „Le kellene váltani azokat a féleszűeket ott a parlamentben.”, „Nincs jobb dolguk ezeknek!?”, „Miért pont most, miért pont velünk?”  - hallok még mostanság is nagyon sokszor ilyen vagy ezekhez hasonló kijelentéseket.

Igen, persze, igazságtalannak érezzük azt, hogy elődeinknek, az előttünk akár csak egy-két évvel kiballagó diákoknak is még sokkal könnyebb dolguk volt azokon a bizonyos utolsó nagy megmérettetéseken az iskolai évekből, hogy ők könnyebben bejuthattak bárhová is, a céljaik és álmaik útjába nem gördültek ilyen akadályok.  Ez mind igaz. De mit ér, ha mi zúgolódunk? Mi hasznunk abból, ha felháborodunk és leragadunk ebben az állapotban, ahelyett, hogy elfogadnánk és minden erőnkkel azon lennénk, hogy bármilyen nehéz is, de megcsináljuk? A dolgokon, a „nagy emberek” döntésein, mi, külső szemlélők, nem igazán változtathatunk. Zúgolódhatunk persze hosszú hetekig, hónapokig, akár évekig is, de mire észbe kapunk, már elfogy az időnk.

Nem mondom azt, hogy nem lesz nagyon nehéz ez az előttünk álló másfél év, tanulnunk kell keményen, összpontosítani arra, amire szükségünk van a továbbiakban, és a legtöbbet kihozni magunkból. Kemény menet lesz, de nem lehetetlen. Isten csak olyan terheket ad nekünk, amiket elbírunk. Isten mindent okkal tesz: okkal volt könnyebb dolguk a miénknél elődeinknek, s nekünk okkal nehezebb az „edzéstervünk”. A próbákhoz, nehézségekhez az ember mindig olyan pesszimistán áll hozzá. Pedig ezek erősítenek meg minket, segítenek az előrehaladásban, s felkészítenek az élet még nagyobb próbáira.

Én hiszem, hogy ezt a most elénk gördülő akadályt mindannyian le tudjuk küzdeni, s bízom benne, hogy a gimnázium befejezése után nagyon sok olyan kijelentést hallhatok majd, hogy: „Megcsináltam!”.  

Kopasz Rebeka Magdolna