A videókártya fejlődése

Sokan természetesnek veszik azt, hogy a számítógép képes a képalkotásra. Ez nem volt mindig így, a számítógépek a kezdeti időkben nem rendelkeztek kijelzővel, az egyetlen kimeneti megoldás a nyomtatás volt. Később a számítógépek már rendelkeztek monitorral, amelyről könnyebb volt leolvasni az információt, 2D-s és 3D-s grafikát is meg lehetett jeleníteni. A PC-k (személyi számítógépek) azonban nem voltak képesek ilyesfajta komoly grafika megjelenítésére.

Az első sorozatgyártásban megjelenő videókártya 1977-ben az Apple II számítógépekben. 1981-ben az első IBM PC-ken az MDA (Monochrome Display Adapter) videókártya csupán 80x25 (ma a kártyák nagy többségének legnagyobb felbontása: 2560x1600 pixel) karakteres megjelenítésre volt képes. Később a színes megjelenítés is lehetővé vált az IBM CGA (Color Graphics Adapter) segítségével. A legkiemelkedőbb videókártya ebben az időben a HGC (Hercules Graphics Card) amely már kezdett hasonlítani a mai utódjaira.

A videókártyák 2 nagy csoportra oszlanak:

• Alaplapra integrált;
• Dedikált videókártya (bővítőkártyás rendszerű.

A videókártya legfontosabb része a GPU (Graphics Processing Unit). A GPU végzi el a számításokat, illetve némely esetben besegít a processzornak (CPU-nak). A mai grafikus magok képesek nagyon bonyolúlt 3D-s objektumok megjelenítésére, képesek komplex fény-árnyékozást szimulálni. A 90-es években, ha 3D-s játékokat akartunk játszani, akkor be kellett szerezni egy 3D gyorsítót (3D accelerator), ami egy külön bővítőkártya volt. A történelmi jelentőségű 3dfx volt az a cég, a mely a Voodoo1 kártyával forradalmasította a számítógépes képalkotást.
A 3D gyorsítókat később beleintegrálták a videókártyába a 2D megjelenítéséért felelő egység mellé, ez lett a GPU.

Hramcov István